(Please scroll down for the English version.)

A foglalkozásokon havonta változó témákhoz kapcsolódó mondókákon, dalokon, játékokon és meséken keresztül ismerkednek a kicsik az angol nyelvvel. A gyerekek általában nagyon élvezik a közös játékot, de az sem baj, ha épp nincs kedvük bekapcsolódni a tevékenységekbe, hanem csak megfigyelnek. Amit látnak és hallanak, mind szép lassan ‘beépül’, még ha sokáig úgy is tűnhet, hogy ‘nem történik semmi’.

Milyen idős babával jó elkezdeni járni a foglalkozásokra?

Minél korábban kezdünk ismerkedni az idegen nyelvekkel, annál jobb, hiszen a korai évek a nyelvekre legfogékonyabb, legnyitottabb, legérzékenyebb életkor.

Már néhány hónapos babával is el lehet kezdeni foglalkozásokra járni, amikor már kiszámíthatóbb a napirend és könnyebb az elindulás otthonról.

De otthonunkban már születésétől kezdve, sőt születése előtt is mondókázhatunk, énekelhetünk a babánknak.

A foglalkozásokon a kisebb babák a szülő ölében, a nagyobbacskák pedig egyre inkább önállóan vesznek részt a játékokban.

Miért jó korán kezdeni az angolozást?

Azért, mert a babák a nyelv iránti fogékonysággal jönnek a világra. Nem kell attól tartani, hogy még az anyanyelvén sem tud gyermekünk rendesen, a kicsik könnyedén képesek egyszerre több nyelvet is elsajátítani. Amikor elkezdenek ismerkedni az angollal, ugyanazokat a veleszületett képességeiket használják az angol nyelv elsajátításához is, mint az anyanyelvük elsajátításához. Az idősebb korban történő nyelvtanulással ellentétben ez nem igényel tudatos erőfeszítést. Ha megfelelő angol nyelvi ingerekkel vesszük körül őket, észrevétlenül, játszva szívják magukba a nyelvet.

A gyerekekek fő tevékenysége a játék. Így ismerkednek a világgal. Ebben a korban a nyelvtanulás is játék. A picik szeretnek játszani a hangokkal (születésükkor a babák a világ összes nyelvének hangjaira nyitottak), és bátran kísérleteznek velük. Ezzel szemben a nagyobb gyerekek esetleg félnek attól, hogy vajon helyesen mondanak, vagy ejtenek-e ki valamit az idegen nyelven.

Ráadásul anyával, apával játszás közben, élményeken keresztül barátkoznak az angollal, így megszeretik azt, és később is magabiztosan fogják használni arra, hogy megértessék magukat másokkal.

Hogyan értik meg a kisgyermekek, hogy miről van szó az angol foglalkozásokon?

A foglalkozásokon a nyelvelsajátítás segítésére a gyerekeket rengeteg angol nyelvi ingerrel vesszük körül. Minden tevékenység angolul zajlik, angolul játszunk, mondókázunk, mesélünk, mozgunk. A nyelv megértését arckifejezésekkel, gesztusokkal, rövid, egyértelmű utasításokkal segítem. Emellett rengeteg szemléltetőeszközt is használok: képeket, tárgyakat, játékokat, hogy ne csak hallják, hanem lássák, tapintsák is a nyelvet.

Az összes érzékszerv és a mozgások bevonása teszi igazán hatékonnyá a megértést és nyelvelsajátítást.

Kell a szülőnek tudnia angolul?

A szülőnek nem kell tudnia angolul, a babával együtt is lehet kezdeni az angol nyelvvel való ismerkedést, és együtt fejlődni. 

A foglalkozásokon rengeteget ismételjük a mondókákat, dalokat, így a szülők és a gyerekek is könnyedén meg tudják tanulni őket. 

A nyelvtudás ‘fokánál’ sokkal fontosabb a közös élmény: együtt játszunk, és a kicsik ezekre a jó élményekre fognak emlékezni később.

Így szeretik meg a nyelvet, és így fogják később is jókedvvel tanulni, és bátran használni azt.

In the storytime sessions, we have monthly topics, and songs, rhymes, games, and stories for each topic. The little ones usually enjoy the fun games, but if they don’t feel like participating in an activity, that’s fine too. They hear and see me and the parents and that’s enough. They will pick up the language eventually even if they don’t say anything in English for a long time and it seems that ‘nothing is happening’.

When is a good time to start the Storytime sessions with your baby?

The sooner we start getting acquainted with foreign languages the better as children are most open, receptive, and sensitive to languages in the early years. 

It is possible to start the classes as early as a couple of months old when the daily routine becomes more predictable and it’s easier to plan.

At home, you can start singing to your baby even earlier than that.

Younger babies enjoy the classes in their parents’ arms, and the older they get, the more independent they become in their play.

Why is it a good idea to start getting acquainted with English early?

Babies are born with an innate sensitivity to languages. They use the same natural abilities to acquire a second language as they do to develop their native one. If we immerse them in English (so they can experience a lot of language around them), they learn it unconsciously and without effort.

Children’s primary activity is play. They learn about the world through play. At this age, language learning is also a form of play. Little ones love playing with sounds (they are open to the sounds of all the world’s languages), and enjoy experimenting with them. Older children, however, may become more self-conscious, worrying about whether they are saying and pronouncing things correctly in a foreign language.

Moreover, when starting early, children become familiar with English through enjoyable experiences while playing with mum or dad. This fosters a love for the language and makes it easier for them to use it confidently to communicate with others later on.

How do children understand what's going on in the classes?

In the storytime sessions, we immerse the little ones in English. We do everything in English: we play, move, tell stories, sing in English. I support understanding with gestures, facial expressions, and short, clear instructions. I also use various visual aids, such as pictures and toys, so children learn through all of their senses, making connections between what they hear, see, and touch. 

Involving movement and all the senses makes understanding and language acquisition effective.

Do parents need to speak English at a high level?

Parents don’t need to speak much English to participate – they can learn alongside their baby. (They don’t need to speak Hungarian either.)

We often repeat the songs and rhymes in class, making it easy for both parents and children to learn them.

The shared, enjoyable experience between parent and baby is far more important than the parents’ English level. That’s what little ones will remember later.

This approach fosters a love for English and helps children study it enthusiastically in school later. It also helps them grow into confident language users.